Pedagógus?
Este van.Éppen a " másodállásomban" tevékenykedem:főzök, mosogatok, félfüllel hallgatom a gyerek napi beszámolóját.A párom ül a fotelben, néha kikiabál:Hallod! Mit mond a tv!
Hát persze, zsurnyogok, és már csak szeretnék leülni egy pár percre.A párom megint kiabál:
"Gyere már, hallod, mit mond, emelik a pedagógusok bérét."
Na már erre lassítok, és két tányér között bekukkantok a szobába.....És elkap a düh.
Az illusztráló bejátszásban éppen az iskolapadban ülnek a gyerekek, a tanító néni lelkesen magyaráz. Na nem ez az ami feldühített
Ha az ember kiejti a szót, pedagógus, mindenki szinte kivétel nélkül a tanítókra, tanárokra gondol.
És akkor ki beszél az óvónőkről?
Tudjuk, hogy a kisgyermek 3 éves kora körül érik meg arra, hogy közösségbe lépjen.Tudjuk, hogy 3-7 éves kor között fejlődnek a legintenzívebben az alapvető készségek és képességek, melyek megalapozzák az iskolai tanulást.
De valahogy mindig egy kicsit hátrányban vagyunk. Ha ezt a szót hallják, ritkán jut eszébe az embernek, hogy az óvónők is pedagógusok, főleg azoknak, akik eleve gyerekek között mozognak.
Az óvónők vállára pedig kétszeres súly nehezedik.Hiába a sok mérés, ebben a korban nem lehet direkt módon gyereket tanítani, csak "fejleszteni" lehet, még pedig úgy, hogy azt ne érezze tanulásnak, csupán csak játéknak.
Ha belép egy kívülálló a csoportba, azt mondja:Jaj de szépen játszanak!
De egy bennfentes tudja, hogy a játék mögött szinte percről-percre megtervezett játéktevékenység folyik, még hozzá úgy, hogy előre meghatározott fejlesztési területeket fejleszt az óvónő.
És túl azon, hogy fejleszt, egyre inkább átveszi a család nevelő szerepét.
Ha dolgozik a szülő, azért, ha nem, azért.Sajnos egyre nagyobb hátránnyal érkeznek a gyerekek, alapvető gondozási, étkezési és kultúrális-viselkedési hiányosságok tapasztalhatók.Természetesen nem általánosságokban beszélek, de így igaz.
Mintha nem 1-2-3 gyerekünk lenne, hanem mondjuk 25.
Pedig most akarják emelni a csoport létszámot.
Fizikailag, idegrendszerileg leterhelve egész 65 éves korunkig.Bár bevallom, nem hiszem, hogy 65 évesen képes leszek a nyusziugrást bemutatni, vagy felmászni a mászókán, létrán, ha fennreked egy gyerek.
És hogy mégis miért csináljuk?MERT SZERETJÜK A HIVATÁSUNKAT.
Nagyot sóhajtok:"Látod Papi, csak megbecsülnek bennünket!- mondom, és itt abba is hagyom.Minek a nagy eszmefuttatás, hisz Ő sem érti, ja! és nem is érdekli...
Hangosan horkol a fotelben.
