oviváró

Kucorgok a meleg kályha mellett, nézem az időjárást.

Jön a tél hóval, faggyal, havas esővel.Azon gondolkozom, elő kell keresni a téli kabátokat, csizmákat.Közben lepereg előttem a mai délelőtt az oviban.

Kora reggel jönnek a gyerekek álmosan, fáradtan,....és éhesen.Hónap vége közeledik.

Csöndesen játszanak, közben lesik az ajtót, mikor hallják a poharak csörgését.Végre a folyosókanyarban feltűnik a dajka néni mosolyogva.

Nem kell figyelmeztetni őket, hogy itt a reggeli, boldogan ugranak fel, és szaladnak a mosdóba.Az ajtóban állok, de így is megrohamozzák az előkészítő asztalt, egymást lökdösve.Ki tud nagyobb darabot megkaparintani.

AZ ÉHSÉG NAGY ÚR...A falatok rágás nélkül csúsznak le a torkukon.Lassabban, lassabban, hajtom, bár tudom fölösleges.A tejféléből 2-3 pohárral megisznak egymás után gyorsan kapkodva.

Ha tele a has, akkor fáj, csikar, spuri a wc.

Utána jöhet az önfeledt játék, kissé hangosan, de vidáman.Gyönyörűen építenek, kirakóznak,

kézimunkáznak.Jövök-megyek közöttük, és ez jólesik.Szeretem őket.

Mikor a játékelrakás jön, elszabadulnak az indulatok 2-3 gyerek tör-zúz.Mire  lecsendesítjük őket, addigra a többiek elpakolnak, jöhet a mese.

Minden létező eszközt felhasználunk, hogy elvarázsoljuk őket, de így is időnként bekiabálnak:

Mikor esszük már a gyümölcsöt?

Alig várják ki a mese végét, a felkínált gyümölcs szintén rágás nélkül tűnik el az apró szájacskákban.

Utána ágyazás a felelősökkel, a többiek mosdó, öltöző.

Kapkodva, sietve öltöznek, néha lemarad valami, kezdi újra.Ezt is tanulni kell, hol itt segítünk, hol ott.

Ahogy végig nézek rajtuk, sokadszorra szorul össze a szívem.

Az egyik gyereken csillog-villog a ruha, vastag kabát, kiscsizma, a másikon vászoncipő, három pulóver mert nem telik kabátra.Van aki 3 éve ugyanabban a kabátban jár, igaz akkor térdig ért az ujja, és van aki minden héten szinte másikban.

Nincs csizmád?-kérdem. Majd vesz anyukám, ha kap pénzt.Mindig ezt mondják, aztán valahogy sose jön össze.

KESZTYŰ, SÁL CSAK EGY PÁRNAK VAN, A KEZÜKET A ZSEBÜKBE DUGJÁK.

Eszembe jutnak Móra Ferenc keserédes elbeszélései, szomoró történetei:

A szánkó, a Kisködmön , a körtepikula, és a többiek.

Amikor én gyerek voltam, nem tudtuk mi a szegénység,mindig volt étel az asztalon, ruhánk, és iskolai felszerelésünk.Szégyeltük volna.

Ma már így mondják maguk a gyerekek is:Ő gazdag, ő szegény.

Meg sem fordul a fejükben, hogy egyformán is élhetnének.

NO PERSZE AZT SEM LEHET ELFELEJTENI, HOGY AZÉRT VAN PÉNZ..MÁR AHOL...A SEGÉLYEKBŐL SZÉP KIS VAGYON ÖSSZEGYŰLHETNE NÉMELYIKNÉL, DE HOVA LESZ, SENKI SEM TUDJA.

Csak a gyerek ne bánná, de sajnos a legkevesebb a gyerekekre jut.Ő nem lesz erőszakos, nem követel, hisz nem tudja mi járna neki.Elfogadja a felnőtt döntését, hiszen a felnőtt vigyáz rá......

DE VAJON VIGYÁZZ RÁ?........