oviváró

Nehéz ezt a szót kiejteni a szánkon, Halál. Még nehezebb elfogadni, feldolgozni, nekünk, felnőtteknek, hát még egy kicsi gyereknek.

Amikor a kisfiam  kb.2 éves volt, egyszer az uton meglátott egy döglött békát.Sokáig nézte, várta, hátha megmozdul, de nem. aztán legközelebb rálépett egy kis bogárra, ami természetesen elpusztult.Nagyon megszidtam, de csak nézett, hol rám, hol a bogárra.

Már nagy volt, 5 éves, amikor apukám nagyon beteg lett, rákos. Soha nem volt beteg, mindig jókedvű, vidám volt.Mivel én segítettem anyukámnak, a kisfiam végig kisérte, minden fázisát a betegségnek. Egy nap, amikor hazajött az óvódából, a Tata nem volt sehol. Úgy gondoltuk, az a legjobb, ha kerek-perec közöljük a hírt, meghalt, nincs többé. Nem szólt semmit, tudomásul vette.Majd hónapok múltán egyszer beteg lett.Persze aggódtam, ő viszont nem mert elaludni, csak sírt, sírt. Sehogy sem vígasztalódott.Végül kibökte:

-Ugye nem fogok meghalni?

Megállt bennem az ütő, nagy fájdalmamban nem vettem észre szemében a félelmet, a bánatot.

A múltkor az oviban történt:

Az egyik  gyerekünk a Jáva építővel játszott.Nagycsoportosak vagyunk, ez a kisfiú is egy megbízható gyerek, hogy-hogy nem ,a szájába vette a dugót és az megakadt . Nagyon megijedtem, kiköhögte, baj nem történt, el is felejtettük.

Másnap jött az anyukájával, és odahívott az anyja.

Mondjam már meg mi történt, mert az este befészkelte magát közéjük, és hajnalig nem volt hajlandó elaludni.

Ekkor csapott belém a villám.Két évvel ezelőtt halt meg a mamája, aki vigyázott rá, amíg az anyu dolgozott.2 évig hurcolta magában a fájdalmát és a félelmét, soha nem mondta ki.

MENNYIT BÍR EGY GYERMEKI LÉLEK?

Tudjuk-e mit érez, mit gondol a nap bármely órájában?Hagyjuk, hogy elmondja, mi történik vele, mi foglalkoztatja?

Már a legelső ember is megpróbált kéznyomatot készíteni az utókornak.Halhatatlanságát váltottaki vele, aztán kitalálták a mennyet és a poklot, a halál utáni életet, mert azt hogy nincs többé, még egy felnőtt is nehezen fogadja el.

Amikor egy családban ilyen eset történik, legkevésbé a gyermekre figyelünk.

Egy mentálhigiénés továbbképzésen azt mondta az előadó, kell egy pad.

Igen, kell a gyereknek is egy pad, ahol kimondhatja, amit érez, mert ha eltemeti magában, nem tudjuk mikor tör felszínre újra.

Bármilyen nehéz is, hisz együttérzünk vele, egy báb, egy kis párna, egy szeglet a szobában, ahol csak ő és én, csak  legyen lehetősége elmondani valakinek.

Amikor elment az anyukája, megöleltem és megkérdeztem tőle:Attól ijedtél meg, hogy meghalhatsz?

És a következőt felelte:

Attól ijedtem meg, hogy ha meghalok, mint a Kati mama, nem tudok anyukámmal lenni, nem tudok vigyázni rá, amikor apu nincs otthon.

Értik?Nem magát sajnálta, az édesanyját féltette.Összeszorult a szívem, megöleltem, ő pedig azt kérdezte:

Megyünk játszani?-hát ennyi.Csak ennyi kellett, hogy kimondja.